Tisza-tavi túra 01

Túráinkról általánosságban

A motorcsónakos (max 5 fős) és a kishajós (max 25 fős) túráinkat is igyekszünk minden alkalommal úgy szervezni, hogy azok mind időtartamban, mind pedig az útvonal alapján a legjobb lehessen vendégeinknek.

A csónakokban enni, inni, dohányozni lehet, de a szemetünket mindig visszahozzuk magunkkal a kikötőbe!

Fontos tudnivaló, hogy össze nem szervezünk idegeneket! Ha ketten vannak, akkor ketten fognak menni plusz a a túravezető, ha öten akkor öten plusz a vezető. Az összeszervezésből korábbi években mindig csak a probléma volt, ami rossz a vendégnek, s így rossz nekünk is.

Tematikus túrák alkalmával, vannak olyan hajóink amikor idegenek is túráznak egymással. Ilyen tematikus túra például a kérésznéző túra vagy a múlt év végi hajós nap. Ezeken a rendezvényeken viszont mindig fix összegű, személyenkénti részvételi díj van.

vendég
4000 +
túra km
800 +
túravezető
0 +

Kattints bármely képre, és megnyílik a lapozható galéria.

Rövid leírás a túrák időtartama alapján

1 órás túra

A legrövidebb túránk 1 órás, ez egy ízelítő túra azoknak, akiknek nincs több idejük, vagy kisgyermekkel érkeznek vagy elsőre úgy gondolják, hogy elég lesz ebből ennyi…, de nem. A tapasztalat az, hogy a túravezetőink társaságában az egy óra szinte elröpül és nagyon sok esetben a vendég kérésére hosszabbítanak, kétórás túra lesz a kirándulásból. Ha pedig marad az eredeti terv, úgy is sok a látnivaló, például öblítőcsatornák, zsilipek, holtágak, a folyó egy szakasza, és persze érdekes növények, madarak, amikről a vezetőjükkel elbeszélgethetnek.

Az 1 órás túra ára 10 000 Ft (5 főig)
5 fő felett egyedi árat adunk.
2 órás túra

Ha 2 órában gondolkodunk, több lehetőségünk is van. Tiszavalki – medence, madárrezervátum bebarangolása vagy esetleg egy másik irány a Szilas -foknál lévő új vízikilátó vagy az Óhalászi Holt -Tisza is lehet célpont. A kettő órás program alatt, mindig érintünk nemzeti parkos, védett területet.  A vezetők mindig elmondják mi fér bele az időbe és ennek tekintetében teljesen rugalmasan tudják alakítani a túrákat. Mindig az a célunk, hogy amikor visszaérnek a vendégeink a kikötőbe, ne  akarjanak kiszállni a csónakból, élményt okozzunk. A vendégek nagyrésze a 2 órás programot választja.

A 2 órás túra ára 20 000 Ft (5 főig)
5 fő felett egyedi árat adunk.
3 órás túra

20-30 kilométert teszünk meg a csónakkal. Rengeteg irányba indulhatunk. Nyilván akinek ismeretlen a tó érdemes a túravezetőre hagyatkozni, hiszen ők minden nap vízen vannak és nagyon jól tudják, hogy mit mikor és hol láthatunk. A három órát azoknak ajánlom akikhez közel áll a természet, szeretnek a jó levegőn jó társaságba időt tölteni. Komplex képet a Tisza – tóról, és a bejárt területek miatt elképzelhetővé válik sokszínűsége és mérete. A túra alatt megismerkedünk a tó történetével, jellemző növényzettel, madarakkal és más állatokkal. Természetesen túra közben van lehetőség kikötni, ilyen – olyan okokból kifolyólag.

A 3 órás túra ára 27 000 Ft (5 főig)
5 fő felett egyedi árat adunk.

Háromféleképpen tudsz időpontot foglalni.

1. telefonon

Előnye: akár aznapra is tudsz időpontot foglalni.

Hátránya: szezonban, a túrák forgatagában gyakran csak jelentős késéssel tudjuk visszahívni az érdeklődőinket, és az időpont félrehallásának is reális esélye van.

2. e-maiben

Előnye: nagyobb csapatoknál, több hajós foglalások esetén egyszerűbb a részletek megbeszélése.

Hátránye: aznapi túra esetén túl sok idő lehet a visszajelzés.

3. kitöltöd az online űrlapot

Előnye: gyorsan, néhány kattintással, és az elérhetőségeidet megadva tudod elküldeni foglalási szándékodat.

Hátránya: aznapi túra esetén sok idő lehet a visszajelzés.

Időpontfoglalás menete az online űrlap kitöltésével

1.) Válaszd ki a létszámod alapján számodra ideális hajóméretet, és nyomj az „Ezt választom” gombra.

2.) Add meg, hogy mennyi időre szeretnél túrázni menni, és nyomd meg az „Ezt a túraidőtartamot szeretném” gombot.

3.) Egy utolsó ellenőrzés, hogy a megfelelő túrát választottad. Ha rendben van, nyomj az „Ezt a túrát választom, nézzük a részleteket” gombra.

4.) Add meg, hogy rajtad kívül várhatóan mennyien fogtok érkezni. Az 5 és a 8 fős csónakoknál ez az árat nem változtatja meg, viszont a hajós kirándulásunknál a várható költségeket a létszám határozza meg, ennél 1.500 Ft/fő/óra.

5.) Válaszd ki a túra napját, majd az elérhető időpontok közül válaszd ki a számodra megfelelőt, és menj a „Tovább” gombra.

FONTOS: Online időpontot foglalni leghamarabb csak 24 órával későbbre (másnapra) lehet. Ha ma szeretnél túrázni jönni, kérlek hívj telefonon!

6.) Add meg az elérhetőségeidet. (Ezeket az adatokat csak a foglalásod visszaigazolására fogjuk használni, harmadik félnek nem továbbítjuk.) Nyomj a „Folytatás” gombra.

7.) Az összegzésnél egy utolsó ellenőrzési lehetőség még van, ahol a kiválasztott túrát látod, és a várható költséget. Ha változtatni szeretnél valamin, a „Várható költségeid” melletti nyílra kattintva vissza tudsz menni a korábbi oldalakra. Ha rendben van, nyomj az „Elküldöm a foglalásomat” gombra.

Az utolsó oldalon a rendszer visszaigazolja, hogy elküldted a jelentkezésedet a túrára az általad megadott paramétereket. Ha szeretnéd, itt hozzá tudod adni a naptáradhoz az időpontot, hogy később nehogy feledésbe merüljön.

Fontos: a foglalásodat akkor tekintsd visszaigazoltnak, ha a megadott elérhetőségeid egyikén felkerestünk, mely során megerősítettük, hogy az időpont valóban megfelelő.

Ha valamilyen okból kifolyólag (pl.: várhatóan rossz időjárás, lebetegedés) a visszaigazolás után mégis módosítanunk szükséges, azt a lehető leghamarabb jelezzük részedre.

Van, hogy legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerül percre pontosan elindulni a túrával, vagy éppenséggel visszaérni a kikötőnkbe, kérlek az ilyen, néhány perces késések esetén légy türelmes. Köszönöm!

Nagyobb létszámú, több hajós foglalás esetén kérlek írj e-mail-t, az info@albatroszcsonaktura.hu-ra, vagy a kapcsolat oldalunkon tölts ki az űlapot.

Ha 2 napon belül nem jelentkezem a túra véglegesítése miatt, kérlek hívj a +36 30 740 9204 -es telefonszámon, vagy írj e-mail-t.

Válaszd ki a túrát